A VMware kiadta fiókirodáknak szánt VSAN megoldását

2015-09-16

Fiókirodáknak és kisebb telephelyeknek szánt tárolóvirtualizációs lehetőséget jelentett be a VMware. A cég a népszerű VSAN tárolóvirtualizációs megoldásának (virtual storage area network) 6.1-es kiadását a néhány héttel ezelőtt tartott VMworld konferenciáján jelentette be, ennek egyik eleme az úgynevezett ROBO (Remote Office / Branch Office), amit a VMware költséghatékony VSAN-alternatívának szán – a cég szerint ügyfelei már a VSAN első kiadása szerettek volna egy ilyen lehetőséget is a kínálatban látni.  

A VSAN használatával viszonylag könnyen lehet összefogni egyetlen hálózati logikai tárolóvá fizikailag amúgy különálló eszközöket. Ahogy a hálózatok esetében is, a szoftveres absztrakcióval teljesen el lehet törölni a fizikai korlátokat, így tetszőleges logikai rendszerek alakíthatóak ki.  

A cég a "rendes" VSAN költségoldali méregfogát azzal húzta ki, hogy az egyes hibatűrési mutatóhoz (FTT=1) alapesetben szükséges fizikai node-ok számát háromról kettőre csökkentette, és a harmadik node-ot egy virtuális, úgynevezett tanú node-dal helyettesítette. Ez a virtuális node (vagy több VSAN-klaszter esetén node-ok) egy vállalat nagyobb adatközpontjából futtatható-társítható a fiókirodákban telepített és üzemeltetett fizikai node-ok mellé, és egyetlen feladata a klaszterben történő változások követése. Virtuális gépek hosztolására nem használható, számítási- és tárolókapacitást nem biztosít – cserébe az irányába zajló adatforgalom minimális.

A VMware szerint a két fizikai és egy virtuális node-ból álló VSAN konfigurálása egyszerűen megoldható a vSphere webes kliensén, egy varázsló segítségével. Egy tanú node-nak legalább 1,5 megabit sávszélességű és legfeljebb 500 milliszekundum késleltetésű internetkapcsolatra, továbbá multicast nélküli Layer 3 hálózati kapcsolatra van szüksége a megbízható működéshez.    

A cég szerint a kiterjedt fiókiroda-hálózattal rendelkező vállalatok szabadsága a VSAN-telepítések terén így jelentősen megnőhet, mert mind a szükséges tőkeberuházás, mind az üzemeltetés költsége effektíve kétharmadára csökkenthető az alap VSAN megoldáshoz képest. A VMware ugyanakkor azt is kiemelte, hogy szükség esetén folyamatos üzem mellett lesz lehetőség teljes értékű, három (vagy több) fizikai node-ot használó klaszterekre történő átállásra (persze az ilyenkor szükséges licencmódosítások után). A Virtual SAN for ROBO várhatóan még szeptemberben megjelenik.  

További újdonságok